Őszi szonáta

Őszi szonáta

Őszi szonáta

A legkisebb boszorkány

A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Forrás Színház közös produkciója.

Látványos, zenés mesejáték az 5-10 éves korosztály számára. A mesét Lázár Ervin mesejátéka alapján Pataki András rendezésében állították színpadra. Az előadást színes jelmezek, hangulatos dalbetétek és látványos koreográfiák jellemzik. A történet szerint Anya-Banyának három lánya van, őket küldi rontani, ártani, bűbájolni a Tündér Tercia kezére pályázó Király Kis Miklós ellen. A legkisebb boszorkány azonban szembeszegül a gonosz paranccsal, nem gáncsolja, hanem önzetlenül segíti Miklóst. Vagy talán nem is olyan önzetlenül? A mesejáték nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is fontos üzeneteket hordoz.