Az Őszi szonáta újra Marosvásárhelyen

A hatalmas decemberi siker után ismét meghívták az Őszi szonáta című előadást Marosvásárhelyre. A produkció most pénteken és szombaton a Spectrum Színházban látható. A rendező Pataki András.

A darab az elmúlt évadban volt látható Sopronban. Az előadás a Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház és a Forrás Színház  együttműködésében jött létre. Az Őszi szonáta nagy sorozatot tudhat maga mögött, hiszen decemberben Marosvásárhelyen már az ötvenedik előadást játszották el a színészek az Ingmar Bergman szövege alapján készült színpadi játékból. Különlegessége a mostani vendégszerepléseknek, hogy a főszerepet játszó Farkas Ibolya, az erdélyi színjátszás kiemelkedő képviselője otthoni környezetben is ámulatba ejti a közönséget. Pataki András rendezése nagy tapsot kapott a Spectrum Színházban és a produkciót a közönség kérésére visszahívták most.

A színpadi játék az elmúlt két évben bejárta a Vajdaságot, vendégeskedett nagy sikerrel Komáromban, majd a Pesti Magyar Színházban és a Klebelsberg Kultúrkúriában. A  darab meghívást kapott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára, Csíkszeredán és Kézdivásárhelyen, majd tavaly júniusban Mikházán vendégeskedett nagy, emlékezetes sikerrel.

A négy szereplőt négy különböző színházi műhely, illetve térség delegálta. Charlotte szerepében Farkas Ibolya lép színpadra. Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója Viktort alakítja a színpadi játékban, Helena szerepét Diószegi Imola formálja meg, a soproni teátrumból pedig Molnár Anikó látható Eva szerepében.

A produkció rendezője Pataki András, aki a díszletvilágot is kialakította, a jelmeztervező Szélyes Andrea.

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.