Gogol: Az őrült naplója

Gogol novelláját színpadra alkalmazta és előadja: Ács Tamás

A szerző 1828-ban Pétervárra költözött, és közhivatalnoki állás után nézett, de hamar rá kellett döbbennie, hogy pénz és összeköttetések hiányában kemény küzdelem vár rá. Próbálkozott színjátszással is, de a meghallgatáson eltanácsolták. A költői hírnévre áhítozó, végsőkig elkeseredett Gogol ekkor kiadta egyik középszerű szentimentális-idillikus versét (Hans Küchelgarten), amelyet még gimnazista korában költött. A kedvezőtlen kritikai fogadtatás feletti elkeseredésében valamennyi példányt felvásárolta és elégette. Majd magához vette azt a pénzt, melyet anyjától kapott egy birtokukat terhelő jelzálogkölcsön törlesztésére, és Lübeckbe hajózott, majd Németországban utazgatott. Pénze hamarosan elfogyott, így visszatért Pétervárra, és folytatta az álláskeresést. 1829-ben állami szolgálatba lép, rendkívül rosszul fizetett hivatalát azonban három hónap után feladta. Ezt követően egy másik ügyosztályon egy évig írnokoskodott.

Az őrült naplója című Gogol-műben Popriscsin, a sorsával elégedetlen irodai rabszolga nagyzási hóbortba esik, és elmegyógyintézetben végzi. A novella Popriscsin naplójaként íródott. A főhős sorsára rímelő gogoli pályaszakaszok izgalmas emberi kérdéseket vetnek fel: egy kis ember helyét keresi a társadalmi-hivatali hierarchiában, reménytelenül szerelmes stb.

A rendkívül tehetséges, fiatal Ács Tamás forró kontaktust keres és talál a nézővel, játéka nem csupán egy, az őrület felé sodródó szerencsétlen hivatalnok sorsát követi, hanem lényegi kérdéseket vet fel: Mit jelent ma nekünk ez a történet? Mennyire fontos az emberi kapcsolatok ereje és szerepe a hétköznapi kommunikációban egy olyan tendenciával szemben, mint az elidegenedés, elszemélytelenedés?

A kitűnő produkció alkalmas arra, hogy szinte bármilyen térben előadható legyen: az elmúlt években játszottuk színház- és stúdiótermi körülményeken túl iskolai terekben, csűrben, szabadtéren, de még hajón is, bevonva a magyar, lengyel, dél-koreai, román, amerikai, szerb, szlovák, svéd nézőket is, sikert sikerre halmozva számos fesztiválon.

A program egyrészt adekvát módon szolgálja az iskolai oktatásban a színházi nevelés szempontrendszerét és kívánalmait, ugyanakkor magas szinten vonja be hallgatóságát a játékba, intenzív színházi élményt adva.