Silentio transeo: Bánffy György útján

A több helyütt sikerrel bemutatott összeállítás keretében az elmúlt évszázadban hosszabb-rövidebb ideig hallgatásra, csendre, betiltásra ítélt magyar írók, költők műveiből hallhat részleteket a közönség. A rendező Pataki András. A Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Forrás Színház koprodukciójában Hamvas Béla, Márai Sándor, Herczeg Ferenc, Fekete István, Sinka István, Szabó Dezső, Wass Albert, Utassy József sorai hangzanak el.

Amikor Pataki András Jászai-díjas rendező tavaly júniusban útjára indította az előadást Sopronból, arról is beszélt, hiánypótlónak gondolja az összeállítást, mert – bár már tanítják őket –  még mindig keveset tudunk ezeknek az íróknak, költőknek az irodalmi munkásságukról, sorsukról, jelentőségükről, értékeikről, műveikről. Örül annak, hogy két olyan színművész vállalta az írások tolmácsolását, akik találkozhattak, együtt dolgozhattak Bánffy Györggyel. A Kossuth-díjas legenda önálló műsorával elsők között hívta fel a figyelmet a nemzeti irodalom fontosságára, olyan elfeledett szerzőkre, akik képviselik azt.

A Silentio transeo – A XX. század elhallgatott irodalma című pódium-előadás legutóbb a magyar kultúra napján Sopronban volt megtekinthető, majd ezután Győrben, az Újvárosi Művelődési Házban adták elő a produkciót. Az összeállítás vendégeskedett Esztergomban, Komlón, Pécselyben, Drávacsehiben, az ormánsági Bőköz Fesztivál alatt több településen, valamint a Kaleidoszkóp Versfesztiválon Kaposvárott.

A két soproni színművész az elmúlt hónapokban több vastapsot hozó előadáson tapasztalta meg, hogy a közönség mennyire igényli az általuk közvetített gondolatokat, a művekkel való találkozásokat, s közben úgy érezhették, valóban Bánffy György szellemisége veszi körbe őket. A színművészt nagyon szerették és tisztelték mindketten, abban a szerencsében volt részük, hogy még játszhattak is együtt vele a Forrás Színházban a 2000-es évek végén, amikor Az üvegcipő című előadásban Bánffy György alakította a Tanácsos szerepét.

Molnár Anikó és Papp Attila így ajánlják a Silentio transeo – A XX. század elhallgatott irodalma előadást:

“Hogyan emlékezhetünk olyasmire, amit át sem éltünk? Pedig igenis vannak olyan történelmi időszakok, melyeket muszáj megőriznünk az emlékezetünkben. Vannak események, amiket a közösségnek nem szabad elfelejtenie. Az a feladatunk, hogy ezeket az emlékeket élővé tegyük. Mert az emlékezet nem csak a múltat rekonstruálja, hanem egyben a jövőt is megszervezi. Azok az írók, akiket hallgatásra ítélték egy sötét történelmi időszakban, akiknek némának kellett lenniük saját jelenükben, ma újra megszólalnak, mert velük építhetünk egy tisztább jövőt.” (Molnár Anikó színművész)

“A harangokat el lehet hallgattatni. A szájakra erőszakkal némaságot lehet parancsolni. A papírokat el lehet égetni, az írószereket összezúzni. Életeket is ki lehet csorbítani, sőt el is lehet venni, mint egyik gyermek a másik gyermek játékát. De valamit nem lehet. Az egyetemes igazságokat, a hitet, a tudáshoz és az élethez való alapvető emberi jogokat nem lehet beszüntetni. Az estünkben felcsendülő sorok írói egytől egyig fontos igazságokat írtak le nemzetünk sötét diktatúrái alatt, melyek akkoriban gigászi súllyal telepedtek minden ember életére, a rémes hallgatás terhével együtt. És e gondolatok íróinak sokszor hallgatni kellett, menekülni, vagy ahogy Hamvas Béla írja: “…nem lázadni, vagyis igenis lázadni. Nem írni több, mint írni.”  (Papp Attila színművész)